2-2-3 egri

1. A viszontlátás az irodalom egyik legrégibb jelenete, és éppen azért nehéz megírni, mert az olvasó már az első sortól tudja, mi fog történni.

2. A várakozás mégsem gyengíti a hatást, hanem erősíti, mert a jelenet ereje nem az eseményből, hanem az eltelt időből származik.

3. Két ember találkozása annál súlyosabb, minél több minden történt velük külön-külön, és ezt a súlyt semmilyen párbeszéd nem tudja pótolni.

4. Gárdonyi ezért nem siet a jelenettel, hanem hosszan előkészíti, és a késleltetés maga válik a szeretet ábrázolásának eszközévé.

5. A gyermekkori kötelék a regény első fejezetében jött létre, a patakparton, egy olyan délutánon, amelyet mindketten másképp őriztek meg.

6. Az emlékezet nem közös tulajdon, hanem magántulajdon, és két ember ugyanarról a délutánról két különböző történetet hordoz magában.

7. A regény ezt a kettősséget finoman jelzi, mert a fiú a veszélyre emlékezik, a leány pedig arra, hogy nem félt.

8. A közös élmény ilyenkor nem összeköt, hanem tanúságot tesz arról, hogy a két ember már akkor is különbözött.

9. Cecey Éva a történet szerint a királyné udvarába került, és ez a fordulat egyszerre jelentett felemelkedést és fogságot.

10. Az udvari szolgálat a nemesi leány számára a legmagasabb elérhető állás volt, mert onnan nyílt út a jó házassághoz és a családi vagyon gyarapításához.

11. Ugyanez a szolgálat azonban a személyes akarat teljes feladását követelte, mert az udvarhölgy sorsáról nem ő maga, hanem az úrnője rendelkezett.

12. A tizenhatodik századi nemesasszony helyzete ezért a kiváltság és a kiszolgáltatottság különös keveréke volt, és a kettő ugyanabból a rendszerből következett.

13. Izabella királyné udvara ezekben az években Erdélybe húzódott vissza, és Gyulafehérvár lett a magyar királyi hagyomány egyik utolsó menedéke.

14. Ez az udvar szegényebb volt minden korábbinál, mégis fenntartotta a szertartásokat, mert a rend látszata az utolsó, amit egy bukott hatalom feladhat.

15. A leány itt tanult meg olvasni az emberek arcáról, és ez a tudás később értékesebbnek bizonyult minden fegyverforgatásnál.

16. Az udvar iskolája nem tananyagot adott, hanem éberséget, mert ott minden mondatnak volt egy második jelentése is.

17. Aki ilyen helyen nő fel, az húszéves korára többet tud az emberi természetről, mint a legtöbb férfi negyvenévesen.

18. A regény hősnője ezért nem szelíd várakozó, hanem cselekvő személy, aki a saját sorsát maga akarja alakítani.

19. Gárdonyi női alakja a maga korában szokatlan volt, mert a századvégi magyar regényirodalom a nőt rendszerint díszként vagy áldozatként ábrázolta.

20. Éva egyik sem: nem díszíti a férfi életét és nem is szenvedi el, hanem részt vesz benne, sőt irányítja is.

21. A későbbi fejezetekben ő az, aki a konstantinápolyi útra rábeszéli a férjét, és nem fordítva történik a dolog.

22. Ez a szerepcsere a magyar irodalomban jóval megelőzte a korát, és a mai olvasó gyakran észre sem veszi, mennyire szokatlan.

23. A viszontlátás pillanatában mindkét fél megváltozott, de a változás nem egyforma természetű volt.

24. A fiúból katona lett, tehát olyan ember, akit a mestersége formált, és akin a foglalkozás kívülről is látszik.

25. A leányból asszony lett, vagyis olyan ember, akit a helyzete formált, és akin ez a formálódás alig látszik, mégis mélyebb.

26. A férfi élete a tizenhatodik században kifelé nyílt, a nőé befelé, és ez a különbség minden viszontlátásban megmutatkozik.

27. A felismerés maga az irodalom ősi mozzanata, amelyet a görögök anagnóriszisznak neveztek, és amely Homérosztól napjainkig változatlan erővel hat.

28. Odüsszeusz hazatérésekor a dajka a sebhelyről ismeri fel a gazdáját, tehát a testen maradt nyomról, nem az arcáról.

29. A felismerés jele mindig valami olyan, ami az időnek ellenáll, mert az arcot a hosszú évek megbízhatatlanná teszik.

30. Gárdonyi regényében ilyen jel a gyermekkori közös emlék, amelyet rajtuk kívül senki más nem ismerhet.

31. A közös titok a bizalom legrégibb alapja, mert benne két ember tudása elválik az egész világ tudásától.

32. A regény szerkezetében a gyűrű motívuma is ezt a szerepet tölti be, csak sokkal veszélyesebb módon.

33. A Jumurdzsáktól elvett talizmán a gyermekkori kaland zálogaként maradt meg, és később az egész cselekményt mozgásba hozza.

34. A tárgy az irodalomban ritkán díszlet, sokkal inkább sűrített idő, amely a múltat átemeli a jelenbe.

35. Aki egy gyűrűt őriz, az valójában egy döntést őriz, és a tárgy addig kötelezi, amíg a birtokában van.

36. A viszontlátás jelenetében ezért nemcsak két ember találkozik, hanem két életút és egy régen elkezdett történet folytatása.

37. Cecey Péter és felesége eközben megöregedett, és a család helyzete a háborús évek alatt tovább romlott.

38. A kisnemesség sorsa a tizenhatodik században a lassú elszegényedés volt, mert a birtok jövedelme nem tartott lépést a hadi terhekkel.

39. Egy közepes nemesi család évi bevétele ritkán haladta meg a néhány száz forintot, miközben egyetlen jó ló ára húsz forintra rúgott.

40. Ilyen viszonyok között a leány házassága nem érzelmi ügy volt, hanem a család egyetlen komoly gazdasági művelete.

41. A szülők tehát nem kegyetlenségből rendelkeztek a gyermekük sorsáról, hanem azért, mert a rendelkezés a fennmaradás feltétele volt.

42. A modern olvasó ezt nehezen bocsátja meg, pedig a történelmi megértés éppen abból áll, hogy a kényszert nem cseréljük össze a jellemmel.

43. Gárdonyi ezen a ponton mégis pártot foglal, mert a regényében a szerelem joga erősebbnek bizonyul a szülői akaratnál.

44. Ez az állásfoglalás nem a tizenhatodik századé, hanem a tizenkilencediké, és az író nem is titkolja el ezt a különbséget.

45. A történelmi regény mindig alkuszik a korhűség és az olvashatóság között, és a jó író tudja, hol érdemes engednie.

46. Ha minden alakja korhű volna, a mű érthetetlenné válna, ha pedig egy sem, akkor jelmezes jelenkorrá silányulna.

47. A viszontlátás ábrázolásában az író a szűkszavúságot választja, és a legfontosabb mondatokat nem írja le, hanem elhallgatja.

48. A hallgatás az érzelemábrázolás legmagasabb foka, mert az olvasó ilyenkor a saját tapasztalatával tölti ki a hiányt.

49. Amit az író kimond, azt az olvasó megítéli, amit pedig elhallgat, azt az olvasó megéli.

50. A magyar prózában ez a takarékos érzelemkezelés Gárdonyi legsajátabb vonása, és ebben Mikszáthtól is, Jókaitól is elkülönül.

51. Jókai a nagy érzelmeket kimondja és felnagyítja, Mikszáth elmosolyodik fölöttük, Gárdonyi pedig egyszerűen elfordítja a tekintetét.

52. Ez az elfordulás nem hidegség, hanem tisztelet, mert vannak pillanatok, amelyeket az ábrázolás óhatatlanul beszennyez.

53. A jelenet után a két fiatal helyzete nem egyszerűbb lesz, hanem bonyolultabb, és ez a regény szerkezetének lényege.

54. A találkozás ugyanis nem megoldás, hanem probléma, mert a vonzalom szembekerül a királynéi akarattal és a családi számítással.

55. A jó cselekményvezetés szabálya éppen ez: minden elért cél új akadályt szül, különben a történet a beteljesüléssel véget érne.

56. Fürjes Ádám alakja ezen a ponton lép be a történetbe, és a szerepe nem a gonoszé, hanem az alkalmatlané.

57. Az irodalmi ellenfél sokkal hatásosabb, ha nem gonosz, hanem csupán jelentéktelen, mert a jelentéktelenséget nem lehet legyőzni párbajban.

58. Az udvari pályázó előnye nem a személyében rejlik, hanem a rangjában, a vagyonában és a királyné jóindulatában.

59. A hős ezzel szemben csak azt hozhatja fel, amit maga szerzett, és ez a küzdelem az egész regény társadalmi tétje.

60. A születési előjog és a személyes érdem összeütközése a tizenkilencedik századi polgári gondolkodás alapkérdése volt.

61. Gárdonyi ezt a kérdést a tizenhatodik századba helyezi vissza, ahol a végvári világ valóban lehetővé tette az érdem szerinti emelkedést.

62. A háború minden társadalmi rend legerősebb bontóereje, mert a veszélyben az számít, ki mit tud, nem az, ki kicsoda.

63. A magyar nemesség rendi kereteit éppen ezért lazította fel a török korszak, és a folyamat mélyebb volt minden törvénynél.

64. A vitézi címeres levél, amelyet a király a végvári tiszteknek adományozott, egy egész új réteget emelt a nemességbe.

65. A történeti Bornemissza Gergely is ezen az úton emelkedett, és a nemesi levelét éppen a szolgálatáért kapta meg.

66. A regény tehát nem költött sorsot ábrázol, hanem egy társadalmi mozgásforma legszebb példáját emeli ki.

67. Éva számára a választás nem egyszerűen két férfi között történt, hanem két életforma és két jövő között.

68. Az egyik a biztonságot kínálta a személyiség feladása árán, a másik a szabadságot a bizonytalanság árán.

69. Az ilyen döntéseket az emberek ritkán mérlegelik végig, mert a mérlegelés maga is a szabadság elleni érv volna.

70. A regény hősnője gyorsan és véglegesen dönt, és ez a gyorsaság a jellem legpontosabb ábrázolása.

71. A női alakok megformálása a századforduló magyar irodalmában általában elnagyolt volt, és ez alól Gárdonyi is csak részben kivétel.

72. Éva belső világáról keveset tudunk meg, mert az író őt szinte végig kívülről, a férfi tekintetén keresztül mutatja.

73. Ez a nézőpont a kor elbeszélői hagyományából következik, és a mai olvasó joggal érzi szűkösnek.

74. A bírálat mégis igazságtalan volna, ha nem vennénk észre, hogy tetteiben az alak sokkal önállóbb, mint a leírásaiban.

75. Az irodalmi alakot végső soron nem az minősíti, amit róla mondanak, hanem az, amit tesz a döntés pillanatában.

76. A tizenhatodik századi magyar valóságban akadtak asszonyok, akik várat védtek, birtokot igazgattak és pert vittek a királyi kúria előtt.

77. Pemflinger Katalin, Dobó Anna vagy a szigetvári asszonyok neve nem kivételként, hanem szabályként jelenik meg a forrásokban.

78. A férfiak évekre elmentek hadba, és aki otthon maradt, annak mindent kellett tudnia, amit a távollévő tudott.

79. A hódoltság korának magyar társadalma ezért lényegesen több felelősséget bízott az asszonyokra, mint a nyugodtabb nyugati országoké.

80. A háború tehát nemcsak rombol, hanem társadalmi szerepeket is átrendez, és ez a rendezés a béke visszatértével sem áll vissza teljesen.

81. Gárdonyi ezt a történeti tapasztalatot ösztönösen ragadta meg, még ha a korabeli lélektan nyelvén nem is tudta megnevezni.

82. A jó író gyakran többet tud, mint amennyit megmagyarázni képes, és ez a többlet teszi a művét maradandóvá.

83. A viszontlátás után a cselekmény üteme meggyorsul, és a regény második része innentől a harmadik felé lejt.

84. A szerkezeti fordulópont mindig ott van, ahol a hős célja megkettőződik, és ettől kezdve két dolgot akar egyszerre.

85. Gergely eddig egyetlen fogadalmat hordozott, most azonban egy második kötelék is megszületik, és a kettő nem békül össze magától.

86. A szerelem és a hűség konfliktusa a lovagi irodalom óta a legtermékenyebb elbeszélői helyzet, mert mindkét oldalon jogos igény áll.

87. A tragédia nem jó és rossz összeütközéséből keletkezik, hanem két jó dolog összeegyeztethetetlenségéből.

88. Gárdonyi regénye ezt a feszültséget nem tragédiával oldja fel, hanem azzal, hogy a két célt egyetlen úton egyesíti.

89. A konstantinápolyi vállalkozás ugyanis egyszerre a fogadalom teljesítése és a házasság próbája lesz.

90. A közös veszély a legerősebb kötelék, mert benne a két ember egymás nélkülözhetetlenségét tapasztalja meg.

91. Az író így a szerelmi szálat nem a történelem díszévé teszi, hanem a történelem elviselésének eszközévé.

92. Ez a megoldás emeli a művet a korabeli történelmi regények többsége fölé, ahol a szerelem csak kötőanyag a csaták között.

93. A kortárs bírálat éppen ezt nem vette észre, és a regényt sokáig ifjúsági olvasmányként tartotta számon.

94. A besorolás máig kísért, holott a mű felnőtt kérdéseket tesz fel a hűségről, a hatalomról és a hiábavalóságról.

95. Az ifjúsági minősítés általában azt jelenti, hogy a mű világos, nem pedig azt, hogy egyszerű.

96. A világosság a legnehezebben elérhető írói erény, mert hosszú gondolkodás előzi meg, és a homály sokszor csak restség.

97. A fejezet végén a két fiatal még nem tudja, hogy a következő években Erdélytől a Márvány-tengerig fog vezetni az útjuk.

98. A nem tudás a boldogság feltétele, és az elbeszélő ezt tudja, az olvasó is tudja, csak a szereplők nem.

99. Ebből a tudáskülönbségből származik minden történelmi regény sajátos szomorúsága, amely a legderűsebb jeleneteket is beárnyékolja.

100. Aki a múltról ír, az mindig olyan embereket ábrázol, akiknek a sorsát már ismeri, és ez a helyzet közel áll a részvéthez.

1. Das Wiedersehen ist eine der ältesten Szenen des Schrifttums, und eben darum schwer zu schreiben, weil der Leser schon von der ersten Zeile an weiß, was geschehen wird.

2. Die Erwartung schwächt die Wirkung dennoch nicht, sondern verstärkt sie, denn die Kraft der Szene entspringt nicht dem Ereignis, sondern der verstrichenen Zeit.

3. Die Begegnung zweier Menschen wiegt umso schwerer, je mehr einem jeden von ihnen gesondert widerfahren ist, und dieses Gewicht vermag kein Gespräch zu ersetzen.

4. Gárdonyi eilt darum nicht zu dieser Szene, sondern bereitet sie lange vor, und die Verzögerung selbst wird zum Mittel, die Zuneigung darzustellen.

5. Das Band der Kindheit entstand im ersten Kapitel des Romans, am Bachufer, an einem Nachmittage, den beide auf verschiedene Weise bewahrt hatten.

6. Das Gedächtnis ist kein gemeinsames, sondern ein persönliches Eigentum, und zwei Menschen tragen von demselben Nachmittage zwei verschiedene Geschichten in sich.

7. Der Roman deutet diese Doppelheit fein an, denn der Knabe erinnert sich der Gefahr, das Mädchen aber dessen, dass es sich nicht gefürchtet hat.

8. Das gemeinsame Erlebnis verbindet in solchem Falle nicht, sondern legt Zeugnis davon ab, dass die beiden Menschen schon damals verschieden waren.

9. Éva Cecey gelangte der Erzählung nach an den Hof der Königin, und diese Wendung bedeutete zugleich einen Aufstieg und eine Gefangenschaft.

10. Der Hofdienst war für das adelige Mädchen die höchste erreichbare Stellung, denn von dort führte der Weg zur guten Heirat und zur Mehrung des Familienvermögens.

11. Derselbe Dienst forderte jedoch die völlige Preisgabe des eigenen Willens, denn über das Schicksal der Hofdame verfügte nicht sie selbst, sondern ihre Herrin.

12. Die Lage der Edelfrau des sechzehnten Jahrhunderts war darum eine seltsame Mischung aus Vorrecht und Ausgeliefertsein, und beides folgte aus demselben Gefüge.

13. Der Hof der Königin Isabella zog sich in diesen Jahren nach Siebenbürgen zurück, und Weißenburg wurde eine der letzten Zufluchtsstätten der ungarischen Königsüberlieferung.

14. Dieser Hof war ärmer als alle früheren und hielt dennoch die Feierlichkeiten aufrecht, denn der Schein der Ordnung ist das Letzte, was eine gestürzte Macht preisgeben kann.

15. Hier lernte das Mädchen, in den Angesichtern der Menschen zu lesen, und dieses Wissen erwies sich später als wertvoller denn jede Waffenfertigkeit.

16. Die Schule des Hofes vermittelte keinen Lehrstoff, sondern Wachsamkeit, denn dort besaß jeder Satz auch eine zweite Bedeutung.

17. Wer an solchem Orte heranwächst, weiß mit zwanzig Jahren mehr über die menschliche Natur als die meisten Männer mit vierzig.

18. Die Heldin des Romans ist darum keine sanfte Wartende, sondern eine handelnde Person, die ihr Schicksal selbst gestalten will.

19. Gárdonyis Frauengestalt war in ihrer Zeit ungewöhnlich, denn das ungarische Romanschrifttum des Jahrhundertendes stellte die Frau gewöhnlich als Zierde oder als Opfer dar.

20. Éva ist keines von beidem: Sie schmückt das Leben des Mannes nicht und erleidet es auch nicht, sondern nimmt daran teil und lenkt es sogar.

21. In den späteren Kapiteln ist sie es, die den Gatten zur Fahrt nach Konstantinopel überredet, und nicht umgekehrt verhält es sich.

22. Dieser Rollentausch war in der ungarischen Dichtung seiner Zeit weit voraus, und der heutige Leser bemerkt oft gar nicht, wie ungewöhnlich er ist.

23. Im Augenblicke des Wiedersehens hatten sich beide Teile verändert, doch war die Veränderung nicht von gleicher Art.

24. Aus dem Knaben war ein Soldat geworden, mithin ein Mensch, den sein Handwerk geformt hatte und dem der Beruf auch von außen anzusehen ist.

25. Aus dem Mädchen war eine Frau geworden, also ein Mensch, den seine Lage geformt hatte und dem diese Formung kaum anzusehen, gleichwohl tiefer ist.

26. Das Leben des Mannes öffnete sich im sechzehnten Jahrhundert nach außen, das der Frau nach innen, und dieser Unterschied zeigt sich in jedem Wiedersehen.

27. Das Erkennen selbst ist ein Urmoment der Dichtung, das die Griechen Anagnorisis nannten und das von Homer bis heute mit unveränderter Kraft wirkt.

28. Bei der Heimkehr des Odysseus erkennt die Amme den Herrn an der Narbe, also an der am Leibe gebliebenen Spur und nicht am Angesicht.

29. Das Zeichen des Erkennens ist stets etwas, das der Zeit widersteht, denn das Angesicht machen die langen Jahre unzuverlässig.

30. In Gárdonyis Roman ist ein solches Zeichen die gemeinsame Erinnerung der Kindheit, die außer ihnen niemand kennen kann.

31. Das gemeinsame Geheimnis ist die älteste Grundlage des Vertrauens, denn in ihm scheidet sich das Wissen zweier Menschen vom Wissen der ganzen Welt.

32. Im Bau des Romans erfüllt auch das Sinnbild des Ringes diese Rolle, nur auf weit gefährlichere Weise.

33. Der Jumurdzsák entwendete Talisman blieb als Pfand des Kindheitsabenteuers erhalten und setzt später die ganze Handlung in Bewegung.

34. Der Gegenstand ist in der Dichtung selten Beiwerk, vielmehr verdichtete Zeit, die das Vergangene in die Gegenwart hinüberträgt.

35. Wer einen Ring bewahrt, bewahrt in Wahrheit eine Entscheidung, und der Gegenstand verpflichtet ihn, solange er ihn besitzt.

36. In der Szene des Wiedersehens begegnen einander darum nicht nur zwei Menschen, sondern zwei Lebenswege und die Fortsetzung einer längst begonnenen Geschichte.

37. Péter Cecey und seine Gattin waren unterdessen gealtert, und die Lage der Familie hatte sich während der Kriegsjahre weiter verschlechtert.

38. Das Schicksal des Kleinadels war im sechzehnten Jahrhundert die langsame Verarmung, denn die Einkünfte des Gutes hielten mit den Kriegslasten nicht Schritt.

39. Die jährlichen Einkünfte einer mittleren Adelsfamilie überstiegen selten wenige hundert Gulden, während der Preis eines einzigen guten Pferdes zwanzig Gulden betrug.

40. Unter solchen Verhältnissen war die Heirat der Tochter keine Sache des Gefühls, sondern das einzige ernsthafte Wirtschaftsgeschäft der Familie.

41. Die Eltern verfügten also nicht aus Grausamkeit über das Schicksal ihres Kindes, sondern weil die Verfügung die Bedingung des Fortbestehens war.

42. Der neuzeitliche Leser verzeiht dies nur schwer, obgleich das geschichtliche Verstehen eben darin besteht, den Zwang nicht mit dem Charakter zu verwechseln.

43. Gárdonyi ergreift an dieser Stelle dennoch Partei, denn in seinem Roman erweist sich das Recht der Liebe als stärker denn der elterliche Wille.

44. Diese Stellungnahme gehört nicht dem sechzehnten Jahrhundert an, sondern dem neunzehnten, und der Dichter verbirgt diesen Unterschied auch nicht.

45. Der geschichtliche Roman handelt stets zwischen Zeittreue und Lesbarkeit, und der gute Dichter weiß, wo nachzugeben sich lohnt.

46. Wären alle seine Gestalten zeittreu, so würde das Werk unverständlich, wäre es aber keine, so verkäme es zu einer verkleideten Gegenwart.

47. In der Darstellung des Wiedersehens wählt der Dichter die Wortkargheit und schreibt die wichtigsten Sätze nicht nieder, sondern verschweigt sie.

48. Das Schweigen ist die höchste Stufe der Gefühlsdarstellung, denn der Leser füllt die Lücke alsdann mit der eigenen Erfahrung aus.

49. Was der Dichter ausspricht, beurteilt der Leser, was er aber verschweigt, das erlebt der Leser.

50. In der ungarischen Prosa ist dieser sparsame Umgang mit dem Gefühl Gárdonyis eigenster Zug, und darin scheidet er sich von Mikszáth wie von Jókai.

51. Jókai spricht die großen Gefühle aus und vergrößert sie, Mikszáth lächelt über sie, Gárdonyi hingegen wendet einfach den Blick ab.

52. Diese Abwendung ist keine Kälte, sondern Ehrerbietung, denn es gibt Augenblicke, welche die Darstellung unweigerlich beschmutzt.

53. Nach der Szene wird die Lage der beiden jungen Leute nicht einfacher, sondern verwickelter, und dies ist das Wesen des Romanbaues.

54. Die Begegnung ist nämlich keine Lösung, sondern ein Problem, denn die Neigung gerät mit dem königlichen Willen und der Familienberechnung in Widerstreit.

55. Eben dies ist die Regel guter Handlungsführung: Jedes erreichte Ziel gebiert ein neues Hindernis, sonst endete die Geschichte mit der Erfüllung.

56. Die Gestalt Ádám Fürjes‘ tritt an diesem Punkte in die Erzählung ein, und seine Rolle ist nicht die des Bösen, sondern die des Untauglichen.

57. Der dichterische Gegenspieler ist weit wirksamer, wenn er nicht böse, sondern bloß unbedeutend ist, denn die Unbedeutendheit lässt sich nicht im Zweikampfe besiegen.

58. Der Vorzug des höfischen Bewerbers liegt nicht in seiner Person, sondern in seinem Range, seinem Vermögen und der Gunst der Königin.

59. Der Held vermag dem nur entgegenzuhalten, was er selbst erworben hat, und dieser Kampf ist der gesellschaftliche Einsatz des ganzen Romans.

60. Der Zusammenstoß von Geburtsvorrecht und persönlichem Verdienst war die Grundfrage des bürgerlichen Denkens im neunzehnten Jahrhundert.

61. Gárdonyi verlegt diese Frage in das sechzehnte Jahrhundert zurück, wo die Grenzfestungswelt den Aufstieg nach Verdienst tatsächlich ermöglichte.

62. Der Krieg ist die stärkste auflösende Kraft jeder Gesellschaftsordnung, denn in der Gefahr gilt, was einer kann, und nicht, wer einer ist.

63. Eben darum lockerte die Türkenzeit die ständischen Schranken des ungarischen Adels, und der Vorgang reichte tiefer als jedes Gesetz.

64. Der Wappenbrief für Kriegsverdienst, den der König den Grenzoffizieren verlieh, hob eine ganze neue Schicht in den Adel empor.

65. Auch der geschichtliche Gergely Bornemissza stieg auf diesem Wege empor und empfing seinen Adelsbrief eben für seinen Dienst.

66. Der Roman stellt somit kein erdachtes Schicksal dar, sondern hebt das schönste Beispiel einer gesellschaftlichen Bewegungsform hervor.

67. Für Éva vollzog sich die Wahl nicht einfach zwischen zwei Männern, sondern zwischen zwei Lebensformen und zwei Zukünften.

68. Die eine bot die Sicherheit um den Preis der Aufgabe der Persönlichkeit, die andere die Freiheit um den Preis der Ungewissheit.

69. Solche Entscheidungen wägen die Menschen selten zu Ende ab, denn das Abwägen selbst wäre schon ein Einwand gegen die Freiheit.

70. Die Heldin des Romans entscheidet rasch und endgültig, und diese Raschheit ist die genaueste Darstellung des Charakters.

71. Die Gestaltung der Frauenfiguren war in der ungarischen Dichtung der Jahrhundertwende im Allgemeinen grob, und auch Gárdonyi bildet davon nur teilweise eine Ausnahme.

72. Über Évas Innenwelt erfahren wir wenig, denn der Dichter zeigt sie beinahe durchweg von außen, durch den Blick des Mannes hindurch.

73. Dieser Blickwinkel folgt aus der Erzählüberlieferung der Zeit, und der heutige Leser empfindet ihn mit Recht als eng.

74. Der Tadel wäre gleichwohl ungerecht, achteten wir nicht darauf, dass die Gestalt in ihren Taten weit selbständiger ist als in ihren Beschreibungen.

75. Die dichterische Gestalt bestimmt zuletzt nicht, was über sie gesagt wird, sondern was sie im Augenblicke der Entscheidung tut.

76. In der ungarischen Wirklichkeit des sechzehnten Jahrhunderts gab es Frauen, die eine Burg verteidigten, Güter verwalteten und vor der königlichen Kurie Prozesse führten.

77. Die Namen Katalin Pemflingers, Anna Dobós oder der Frauen von Szigetvár erscheinen in den Quellen nicht als Ausnahme, sondern als Regel.

78. Die Männer zogen auf Jahre in den Krieg, und wer daheim blieb, musste alles wissen, was der Abwesende wusste.

79. Die ungarische Gesellschaft der Osmanenzeit legte den Frauen darum wesentlich mehr Verantwortung auf als jene der ruhigeren westlichen Länder.

80. Der Krieg zerstört also nicht nur, sondern ordnet auch die gesellschaftlichen Rollen um, und diese Ordnung stellt sich mit der Wiederkehr des Friedens nicht völlig zurück.

81. Gárdonyi erfasste diese geschichtliche Erfahrung ahnend, mochte er sie auch in der Sprache der damaligen Seelenkunde nicht benennen können.

82. Der gute Dichter weiß häufig mehr, als er zu erklären vermag, und dieser Überschuss macht sein Werk dauerhaft.

83. Nach dem Wiedersehen beschleunigt sich der Takt der Handlung, und der zweite Teil des Romans neigt sich von hier an dem dritten zu.

84. Der Wendepunkt des Baues liegt stets dort, wo das Ziel des Helden sich verdoppelt und er fortan zweierlei zugleich will.

85. Gergely trug bisher ein einziges Gelübde, nun aber entsteht ein zweites Band, und die beiden vertragen sich nicht von selbst.

86. Der Widerstreit von Liebe und Treue ist seit der Rittterdichtung die fruchtbarste Erzähllage, denn auf beiden Seiten steht ein berechtigter Anspruch.

87. Die Tragödie entsteht nicht aus dem Zusammenstoße von Gut und Böse, sondern aus der Unvereinbarkeit zweier guter Dinge.

88. Gárdonyis Roman löst diese Spannung nicht durch eine Tragödie auf, sondern dadurch, dass er die beiden Ziele auf einem einzigen Wege vereinigt.

89. Das konstantinopolitanische Unternehmen wird nämlich zugleich zur Erfüllung des Gelübdes und zur Probe der Ehe.

90. Die gemeinsame Gefahr ist das stärkste Band, denn in ihr erfährt jeder der beiden die Unentbehrlichkeit des anderen.

91. Der Dichter macht den Liebesfaden somit nicht zum Schmucke der Geschichte, sondern zum Mittel, die Geschichte zu ertragen.

92. Diese Lösung erhebt das Werk über die Mehrzahl der damaligen geschichtlichen Romane, in denen die Liebe nur Bindemittel zwischen den Schlachten ist.

93. Eben dies bemerkte die zeitgenössische Kritik nicht, und sie führte den Roman lange als Jugendlektüre.

94. Diese Einordnung spukt bis heute, obgleich das Werk erwachsene Fragen nach Treue, Macht und Vergeblichkeit stellt.

95. Die Einstufung als Jugendbuch bedeutet gewöhnlich, dass das Werk klar ist, und nicht, dass es einfach wäre.

96. Die Klarheit ist die am schwersten erreichbare dichterische Tugend, denn ihr geht langes Nachdenken voraus, und die Dunkelheit ist oft nur Trägheit.

97. Am Ende des Kapitels wissen die beiden jungen Leute noch nicht, dass ihr Weg sie in den kommenden Jahren von Siebenbürgen bis an das Marmarameer führen wird.

98. Das Nichtwissen ist die Bedingung des Glückes, und der Erzähler weiß dies, der Leser weiß es auch, nur die Gestalten wissen es nicht.

99. Aus diesem Unterschiede des Wissens entspringt die eigentümliche Traurigkeit jedes geschichtlichen Romans, die auch die heitersten Szenen überschattet.

100. Wer über das Vergangene schreibt, stellt stets Menschen dar, deren Schicksal er bereits kennt, und diese Lage grenzt an das Mitleid.